Roaring 20s a címe, mindegy egyes dala magáért szól. Míg az előző albumon a producer Ant Whiting csak a dalok felét adta, addig itt már szinte az összeset irányította.
Jó kezekben vannak a srácok, de nézzük, akkor miből élnek:
A Roaring 20s-ben már több szerepet adnak más zenészeknek is és ez abszolút érezhetően örömzenélést illetve a Rizzle Kicks-nek megújulási lehetőséget adott. színesebb lett így a paletta, na nem mintha 15 lemez utáni kiégett emberekről beszélnénk. Az összes számot ajánlom, ehhez itt a Spotify link, de YouTube-on kiemeltem azokat, amik szerintem a legérdekesebbek.
Trekklista:
- Lost generation - annyira okosan bele van oltva a swing ebbe a dalba, hogy még a végén megkedvelem.
- The reason I live - Jamie Cullummal való kooperálás ehhez mérten egy laza jazzes bólogatásig fajult.
- Jive: most őszintén, lehet olyan album, ahol a Rizzle Kicks nem a Jive-ról adja meg talán a legerősebb dalt. KÖTELEZŐ! A This means war után itt emeltem meg a kalapom - először, aztán őgy döntöttem, hogy inkább vissza se teszem, mert innentől csak felsőkategóriás megoldások jönnek.
- Don't bring me down - hajjaj, ismét egy jó sample amit az öreguslis hiphopból ismerünk. Jót tesz, hogy kicsit lassítanak a tempón
- És akkor eljön a Lunatic ideje: az első olyan pont, ami kicsit más, mint ami eddig volt. A női vokált lehet erőltetni, ha ilyen számok lesznek, akkor meg főleg. A komor billentyűs olyan, mint a The Reason I live zongorájának nagytesója.
- Me Around You - a Jive utáni MÁSODIK TETŐPONT.
- Wind Up - gengszterhangulat.
- Put Your Two's Up - ebben a számban van négyféle vokál, a megszokott srácok, egy csaj és egy hatalmas, refrént felvezető konferanszié.
- That's Classic - a szokásos ökörködés
- Fine With Me - a visszább vett hangszerelés és a női vokál ismét segít, hogy az album végére is maradjon kraft. "But my hands ain't clappy, I'm not that happy."
Jefe
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése