Tom Waits

Vannak zeneszerzők, vagy inkább balladaírók, akiknek a vérében van valami, amit képesek dal formájában lecsapolni és aztán évtizedek alatt folyamatosan csepegtetnek nekünk egy kis elixírt. Csak hogy érezzük, milyen is lehet az ő bőrükben. Csak hogy tudjuk, minden rendben zajlik az illetővel, nincs miért izgulni. Ahogyan Tom Waits 2011-es Bad As Me albumánál sem. Mesél nekünk, mindegy, hogy punkosabb, vagy rockabilly, esetleg egy nyugodtabb dallam jön ki azokból  hangszerekből és torokból. A zenétől dülöngélünk, olyan, mintha egy rozoga lovaskocsin utaznánk egy földúton. A talaj egyenetlen, a lovak bár be vannak fogva, de fáradtnak látszanak. Kipróbált, idős, de erős lovak és ahogyan a fülünkben csengő Waits-dalok, ők is magabiztosan haladnak előre. Ha pedig a lovakon múlik, meddig zenél nekünk Tom, akkor remélem ez az utazás abban a szürreális univerzumban van, amelyet Waits teremtett és sose lesz vége.

Ha nem keresem a kiutat, akkor ugye nem is találom meg?

01. Chicago
02. Get Lost
03. Face To The Highway - Captain Beefheart-hatás :)

04. Satisfied

Jefe

U.I.:

Először játszottam el a tracklisttel. Szerintem nem kell komolyabb asszociációs lánc, kisebb biccenőkkel olyan, mintha egy történetet mesélne el. (Chicago, Raised Right Men, Talking At The Same Time, Get Lost, Face to The Highway, Pay Me, Back In The Crowd, Bad As Me, Kiss Me, Satisfied, Last Leaf, Hell Broke Bruce, New Year's Eve.)

Ezek alapján, nem figyelve a tényleges dalszövegre ez jutott eszembe:

Három ember üldögél egy kávézóban. Bruce, Tom és Paul már koros emberek, de igazi comborák. 

Mindannyian a bisztró környéken dolgoznak, de az ebédszünetet mindig itt vezetik le, mielőtt visszamennének, ki-ki a saját boltjába.

Bruce: - Szóval vágod, Chicagoban születtünk, mindannyian jólnevelt srácok voltunk.

Tom: - Én a külvárosban születtem, nem tekintem magam igazi chicagóinak.

Bruce: - Tom, örülnék, ha nem pofáznál bele a történetbe, gyűlölöm, ha egyszerre beszélünk egy asztalnál. Hol is tartottam, elvesztem a mondanivalóban. Szóval alig nőttünk fel, egy nyáron végigautóztuk az országot.

Paul: - Bocs srácok, de most vissza kell mennem, egész tömeg lett mióta kijöttem a boltból. Kifizetnéd a kávémat?

Tom: - Te is ugyanolyan rossz hallgatóság vagy, mint én.

Paul: - Nyitnom kell, én most lelépek, cső.

Tom: -  Meg se csókolsz?

Paul: - Hiszen ismersz. Ha ez örömet okoz - nem!

Paul kilép a kávézóból és átsétál a szembeni lemezboltba.

Bruce: - Én mikor térhetek vissza a sztorira?

Tom: - Baszki Bruce, a fenét se érdekli ez a sztori! Minden egyes nap megpróbálod elmesélni ezt a történetet. Johnny mindig lelép hamarabb, mert már vagy húsz éven keresztül hallotta. Aztán mindig nekem meséled el, de minek? Én voltam az, aki akkor 1973-ban veled autózott egész nyáron át, amíg az utolsó...!

Bruce: - ...az utolsó falevél le nem hullott a fákról.

Tom: - Á, kussolj már! Holnap Szilveszter, remélem a jövő évtől nem így telnek majd a kávészünetek.