Too Many T's - rap remix mixtapes

A Too Many T's két dél-londoni srác, akik funk-alapú hiphopra szövegelnek. Az összes eddig kiadott számuk nem hallatszik tökéletesen a fülemnek, de van valami őszinte ökörködés a zenében, amit néhány számot abszolút szerethetővé, neadjisten még kedvenccé is tehet.

A srácok magukról ezt írják: "Full fat beats, stir in two heaps of sugary fresh raps, comical swagger and the distinct fragrance of golden era hip hop. And your favourite biscuit too."

Le se tagadhatnák, hogy ugynaannyi idősek a Rizzle Kicks-szel és hogy egymástól kb. pár mérföldre zenélnek, mert egy-az-egyben szövegben és zenei alapokban ugyanazt nyújtják. Csak a Too Many T's lehet, külföldön kevésbé felkapott. Még egy ok, amiért lehet kedvelni őket. Facebookon pl. itt.

Nézzük a történetet:

Az első kiadott anyag az Earl Necks and Round Grey remix mixtape volt, amivel kiérdemelték a "Britain's answer to Beastie Boys' címet. Az ezen lévő For Your Love dal volt az első, amit hallottam tőlük talán egy B-Side-mixben. Fasza rap-remix ez a bemutatkozó anyag, ahol a klasszikus funk, soul, és hiphop-számok mellett még Mr Oizo zenéjére is rászövegeltek - az mondjuk pont nem jön be. :P

A második EP The T.P. címen jött ki idén tavasszal, ami tudtommal eredeti beatekkel operál. Most nem olyan régen a BWWW azaz a Beats We Wish We Had, ahol már szintén visszatérnek a remix mixtape világába és már ismerős és öregsulissá vált beatekre rappelnek rá.

Ezen a lejátszási listán ebből a három megjelenésből válogattam:

Trekklista:

• Hazard (na, emiatt simán megkapják tőlem is a "brit Beastie Boys nevet)
• Get out of my life (Teed up by Seek the Northerner / Solomon Burke) - hátrébb a beatekkel elő a funkkal
• For Your Love (Teed up by Savage Henry / The Yardbirds)
• Really Dope (méghozzá Big Daddy Kane Warm it up Kane beatjére)
• It's Who (Wax Tailor-beat)
• Four Four (itt pedig Eric B figyel a szöveg alatt)
• Boom Bap - itt egy klip is hozzá
• It Ain't Right - ehhez is itt egy klip
• Rescue Me (Teed up by Jadell / Fontella Bass)
• Another Blue Sky (Teed up by Ant)

Jefe

Tru Thoughts - Új honlap válogatás

A Tru Thoughts kiadóról már volt szó, amikor Hintet mutattam be a blogon. Most pedig nemrég kaptam egy hírlevelet a kiadótól, amiben azt írták: új honlapjuk van, ezért letölthetővé tesznek egy válogatást a kedvenc leszerződött előadóiktól. A 15 számból álló válogatás elég impozáns: Alice Russell, Hidden Orchestra, Bonobo, Yannah Valdevit, Quantic, Hint, Belleruche és már jópáran.

A dalok könnyed groove-os, soulos vonaltól kezdve a Zed Bias-féle négynegyedes- és a Mr Scruffot idéző kellően basszusos eletronikáig terjednek.

Ha kíváncsi vagy, kik estek ki az én válogatásomból, akkor az egész pakkot innen töltheted le.

A Tru Thoughts kiadót itt lájkolhatod, itt pedig az új honlapjuk van. Promó vége.

Jefe

Kid Cudi

Mr. Mescudi idén ismét letett valamit az asztalra. Zeneileg. (Filmes ügyben nagy szívfájdalmam, hogy anno két évad után lehúzta a rolót a How To Make It In America című sorozat, amiben ő is szerepelt.)

De térjünk vissza az anyaghoz. Csoda, hogy az asztal elbírja. Bár akik ismerik őt és Tyler The Creatort, azok talán felhördülnek, de Kid Cudi az én Tyler The Creatorom. Lájtosabb, de mégis Kid Cudi zenéjében is az introvertáltságot és rengeteg frusztrációt cipelő fiatalembert érezni.

Szóval, akik eddig leginkább a David Guettával létrehozott Memories szörnyetegéről ismerik Kid Cudit, azok most egy új oldaláról is megismerhetik. Mivel Kid Cudi karrierjét tk. Kanye West lökte be a célegyenesbe, így a korábbi albumokhoz méltóan nagynevű kollaborációk vannak ezen a lemezen is: Kendrick Lamar, A$ap Rocky, RZA, King Chip. Akik asszisztálnak, nem ma jöttek le a falvédőről. Az album tetőpontja számomra a közepén jön el. Van ott egy olyan erős kohézióban álló dalcsokor, amelyek atomi szinten kapcsolódnak egymáshoz. (New York City Rage Fest, Red Eye, Mad Solar, Beez)

A mostani album az Indicud nevet viseli és az előző Franz Ferdinand lemeznek pont a duplája: 70 perc. Most kivételesen két lejátszási listát is készítettem, na persze nem a hossz miatt. Az egyikbe megy minden egyszerre, a másikba viszont muszáj volt kigyűjtenem csak azt a pár instrumentális dalt, amelyek elsőre tölteléknek tűnnek, de átvezetőnek hívni kishitűség lenne őket.

Csak a sznobság kedvéért kezdjük ezekkel a csupán hangszeres darabokkal, katt a képre:

Trekklista:

• The Resurrection of Scott Mescudi
• New York City Rage Fest
• The Flight of the Moon Man

És ha ez sok volt, akkor itt vannak a dallamosabb Kid Cudi dalok:

Trekklista:

• Just What I Am ft. King Chip
• King Wizard
• Immortal
• New York City Rage Fest
• Red Eye ft. Haim
• Mad Solar
• Beez ft. RZA
• Lord of the Sad and Lonely
• Cold Blooded

Jefe

Franz Ferdinand

• Volt már valaki a hangolón úgy, hogy nem kellett bemutatni és nemcsak a közhelyes megfogalmazás játszott közre?
• Volt már többszörös Sziget nagyszínpados előadó itt?
• Volt már olyan banda, akiknél kapásból lehet azt mondani: a kedvenc számom az egész album?
• Volt már olyan zenekar a blogon, akit ennyi hülye és nyilvánvalóan erőltetett költői kérdés előzött volna meg?
Na ugye.




Akkor most Franz Ferdinand (továbbiakban FF) jön és az augusztus végén kiadott lemez, a Right Thoughts, Right Words, Right Action.

FF-ot régen elég intenzíven hallgattam. Annyira intenzíven, hogy amikor a hosszú hajam levágatása mellett döntöttem, akkor a Alex Kapranos fényképét vittem magammal a fodrászhoz, hogy valami ilyet kérnék. Így utólag a "kisebb" páréves kihagyás miatt jól pofon vágnám magam a FF CD-tokokkal, mert kár volt a zenei margóra sorolnom őket.

A mostani anyag 35 perc, 10 szám, mindegyik rádiókompatibilis, mindegyik klipképes és mindegyik minimum slágergyanús. Itt összeforr az őszinteség és a vérprofizmus, aztán ez lesz belőle. Srácok, le a kalappal, azt kell mondanom, hogy a lemez címe minden elmond, ami ennek az anyagnak a megszületéséhez kellett: Right Thoughts, Right Words, Right Actions.

Ismét összeszedtem az érdemes számokat (az album 95%-át), meg persze jön a trekklista is, hogy ha időközben eltűnne egy-egy dal, akkor is tudni lehessen, mi volt a kezdőhelyzet.
Kattintás után nyílik már hallgatható is:

Franz Ferdinand @ hangolo

Trekklista:

• Right Words - ehhez még klip is született, BRAVÚROS kezdés.
• Evil Eye - ehhez még zseniálisabb klip született, ami a 70-80as évekbeli B-kategóriás HORRORFILMEK világát idézi. A zene pedig tízből tíz.
• Fresh Strawberries - na, hát ez az album LEGJOBB darabja szerintem. Annyira megmondósan és melankólikusan kezdődik, hogy aztán valami brutálisan egyszerű dologban csapódjon le. Ezt a számot mindenképpen elszigetelve, fülhallgatóban hallgassátok meg. Én nem tudok nem az esetlennek tűnő gitártémára figyelni. Annyira kis bugyutának tűnik, hogy közben nem lehet nem rajongani érte. Hihetetlen darab lett, és persze a tököm se mondaná meg, hogy nem a Beatles kortársa ez a dal.
• Bullet - egy dal, ami instrujában totális KISCSILLAG. A refrénre rápakolt plusz három sor olyan haba  tortán, amit szívesen elviseljük a pofánkba nyomják.
• Treason! Animals - feltűnt, hogy ebben számban DOROMB is van? Ha egy számmal kellene definiálni FF-ot, akkor ez lenne az. A dalszöveg meg össze-vissza.
• The Universe Expanded - én ebbe a számba nem tettem volna vokált mert túl SZÉP ahhoz, hogy elvonja a figyelmünket.
• Brief Encounters - koncertvégi dűlöngéléshez és pakoláshoz passzoló zene. A BILLENTYŰK a Doorst míg a elektromos gitár Hendrixet juttatja eszembe.
• Goodbye Lovers & Friends - elköszönés FELSŐ fokon.

Az album kulcsszavai a believe és a manual. A hit az Evil Eye-ban ("Don't believe in God but believe in this shit, not me") és a Fresh Strawberriesben ("Wouldn't it be easy with something to believe in" - meg az egész refrén), míg az útmutató a Fresh Strawberriesben ("But I love the manual, the instruction manual") és a Treason! Animalsban ("Do you bring the manual/Bring me with that manual") jelenik meg.


Jefe

JBrown & The Mic Smith

Új-Zélandi hiphopperkedés két fickótól, akik a legutóbbi EP-jüket már távszerelemmel hozták a világra. De kezdjük az elején. JBrown & The Mic Smith-t én egy tavalyi The Funk Hunters mixben hallottam. Róluk már volt szó korábban a blogon. Szóval abban a mixben kapott helyet a Where You At című dalból The Mic Smith vokálja, amit asszem egy K Theory glitch hop szám zenéjére kevertek össze a "funkvadászok".

JBrown a dalok hangszeres részéért felelős, míg The Mic Smith pedig a szövegelésért. Bár már van frisebb anyaguk is, de nekem még mindig az első megjelenés tetszik jobban: az EP minden darabja ragyogó happy hiphop - kattints a képre és Bandcampen meghallgathatod őket:

I'd Like to Know - remek zongora és rap beat, amihez olyan férfi kórus/vokál jön, ami mintha egy haveri BBQ partin szólalna meg.

Where You At - bulit indító nóta (persze lehet vitatkozni, hogy a Funk Hunters remix jobb, tény, de hát ahhoz előbb ennek a dalnak is meg kellett születnie). Ehhez van klip is.

Cookin Soul - ennek van egy ugyanolyan nevű remixe - én inkább azt ajánlom.

Twogether - kicsit kiengedünk a feszes beate közül és végre kapunk egy kis echót, dubhangot. Nekem alapvetően lájtos Transglobal Underground jut eszembe a refrén hangulatáról.

Zones - a szférikus instrumentál JBrown komolyabb oldalát is megmutatja.

És volna még egy dal, a Deja Vu, amit inkább klippel együtt ajánlok, mert jó ezeket az embereket mozogni is látni, nem csak hallani. Elborult középtempós diszkórapet tessék!

A srácok nem vesztegetik magukat drágán, az egész EP 5 új-zélandi dollár, ami egy ezres, ha átszámítjuk. De ha nem akarsz rá pénzt áldozni, akkor csak a Cookin Soul Cookin Soul remixet ajánlom, mert azt ingyen is le lehet tölteni.


Jefe

Only Real

Fotó: Facebook

Only Real pár nyugat-londoni teljfölösszájú gyerek, akik valami derekasan széjjelcsúszott indiepopot tolnak. Ahogyan a Clashmusic írta: "sweet, precious pop music, too young to know any better". Az Only Real egy zenekar, de igazából a frontember (Niall Galvin) a lényeg, ő jelenik meg a legtöbb felületen - mint most itt is baloldalt.

Az első (7 inches) bemutatkozás idén volt. A Backseat Kissersen két dalból áll: a címadó számból és a Blood Carpetból. A zenéből üvölt 80as évek és az indie. Pehelykönnyű pop kis MC-zéssel. Én a Blood Carpetet hallottam előbb, aztán megláttam a klipet is: kamaszos dekadencia és lazaság a Királyságból.

Blood Carpet

Backseat Kissers (ezt szintén klippel ajánlom, mert az Only Real csak a filmmúzeumos Privátfilmeket idéző, szuper8-as filmhangulat láttán hatásos igazán.)

És most október 7-én megjelenik a következő EP Days In The City névvel. A fenti klipek képi- és Only Real lelkivilágából ítélve nem is várhatjuk előbb máshogy, mint vinilen. Ez most már négy számot tartalmaz, egyelőre csak egy dalt hallgathatunk meg:

Hallgassátok, szeressétek, és toljatok egy lájkot Only Realre, ha tetszett.


Jefe

Bonobo @ Millenáris (2013.09.20.)

Vilitől kaptunk két jegyet ajándékba Bonobo legújabb lemezturnéjának itthoni állomására most péntekre. Egy profi showt kaptunk az arcunkba. Az egyszemélyes felvezető és előzenekar Barabás Lőrinc volt, aki masszív és a legmélyebb bugyrokból felszínre hozott elektronikus ütemekkel és trombitájával megadta a triphangulatot. Talán jobban is tetszett a fő fellépőnél - viszont ha nem megyünk Bonobóra, akkor magamtól nem választottam volna Barabás Lőrincet mint esti koncertcélpontot.

Akárkit kérdeztem eddig, aki önszántából hallgat Bonobót, mindig a meditatív, nyugtató hatását emelte ki, miközben egy élő koncerten állóközönségnek értelemszerűen minimum belevaló koncertet kell adni. Ez a kettősség szerintem veszélyes elem, de ha jól használják, akkor az egekbe repíti a rajongót. A pénteki koncert ilyen volt: benned van, hogy laza a zene, mégis iszonyatos energiával robban a színpadon, amit hallasz. Az emberek az egekben voltak, de nekem valahogy ez kettősség maradt (chill albumanyagok és lüktető élő előadás), ami nem oldódott egybe és pont emiatt nem tudtam egy idő után mit kezdeni a zenével. Vitt volna a lendület és a zene néha azt súgta, "haver itt a bo(nobo)dysurf ideje", másrészről pedig ott volt bennem az eddigi statikus Bonobo-tapasztalatom, ami leginkább egy fotelhez és újságolvasáshoz kötődik.

A koncertből nekem hiányzott az a dolog, amit hullámelvnek hívok. Vagyis legyen felvezetés, szépen épüljön fel a koncert, aztán pedig az előadás végére helyezzük vissza a közönséget a kezdeti állapotba úgy, hogy a hullámra tetejére mindig is emlékezzenek. Itt megkaptál mindent az elején a legmagasabb szinten és a zenekar folyamatosan ott is tartott - de így is lehet csinálni, sőt. :) Egyébként amikor Bonobo egyedül állt a színpadon, nekem akkor volt varázslat.

A showban hatalmas segítség volt a vizuális technika. És őszinte leszek, miután kicsit hátrébb mentünk a koncert második felére, hogy levegőt is kapjunk, és jobban rálássunk a színpadra, ott megtaláltam a fényekért felelős fickót és onnantól kezdve tk. azt néztem, hogy ő hogyan teszi bele a magáét a koncertbe. A színpad felett rengeteg okoslámpa volt a középen lévő pult mögé pedig 16 db vékony téglalap alakú ledfalat tettek ki. A panelek között rések voltak, ahol további 6-10 kisebb lámpa volt, amelyek néha apró tűzoszlopként ütemre választották el a ledfalon megjelenő vizuális effekteket. A fényes fickón valami hihetetlen összpontosítás látszott és azzal, hogy egyszer lefagyott a vetített kép (az egyetlen olyan résznél, amikor felvett filmet vetített, nem pusztán animációt) csak emberibbé tette az egész előadást.

A show-n szerencsére nem hűvös profizmust, hanem a közönséggel együtt élő, afféle melléd ülő zenészeket kaptunk (eggyel közelebb a fotelekhez!), akik "értenek is hozzá, szeretik is csinálni". Abszolút megérte elmenni és köszönöm a jegyeket - de egyelőre még jobban ragaszkodom a foteles-újságos Bonobo-tapasztalatomhoz.

S.s.: Bonobo koncert 8/10


Jefe