Keresés ebben a blogban

2014. május 25., vasárnap

Ninja Tune & Puma

Pár hete voltam egy Puma-csuka premieren a BP Shopban. Benskitől kaptam meghívást, amit itt is köszönök még egyszer. A cipő premiere könnyen kapcsolódik a bloghoz, mivel kiderült, hogy a Puma Trinomic XT2 "Bluebird" nevű sneakerének brit bevezető kampányában a Ninja Tune kiadóval kötött szeződést a Puma. Mindezt azért, mert mindkettő dolog (a Puma ezen szériás sneakere és a zenei kiadó) egy időben, 1990-ben gyökerezik.
Az árkádos BP Shopban  Benski szavaival élve „Yank a mi Ninja Tune-unk”. Yank tolt live sessiont, őt már korábbi bejegyzésből ismerhetitek (nem az volt az utolsó). Amíg ment a jelenlévő ismert arcok fotózása és szólt a zene én beszélgettem a Puma junior brandmanagerével és a CEE marketing vezetővel pár szót. Ők mondták hogy a Királyságban a Ninja Tune jó pár kiadatlan felvételt adott a Pumának, hogy kizárólagosan ők használhassák, illetve az együttműködés apropóján adtak ki dalokat. Kicsit sajnáltam, hogy nem tudtam meg többet erről. Aztán már indultam, amikor a BP Creative-tól kaptam búcsúajándékot – meg is feledkeztem hogy sajtótájékoztató vagyok ugye – és mi volt benne? Egy pendrive rajta azokkal a Ninja Tune dalokkal, amikről a két pumás srácot kérdezgettem.


Szóval hatalmas élmény volt számomra, főleg, hogy így kaphattam ismét egy adag elborult zenét.
A Ninja Tune-t nehéz lesz pár sorban bemutatni, de kénytelen leszek: 1990 az alapítás éve, azóta pedig olyan arcok jelentettek meg anyagot az ő segítségükkel mint Bonobo, Roots Manuva, Amon Tobin, Emika, Slugabed. A zenei irányok nehezen behatárolhatóak, én a XXI. század urbánus zenéjének nevezem. Nagy hangsúly van a zajokon, valami olyan, mintha az underground elektronikus szcéna feljönne garázdálkodni a fősodorba a felszínre, aztán a saját képére torzítja azt, amit érdekesnek talált. Bármi, ami megjelenik ennél a kiadónál, unikum. Bárkik is állnak mögötte, immár 24 éve őszintén és profin csinálják.

És akkor elég a szófosásból. Kattints a pendrive-ra, a Spotify linkért:


Itt most összeszedtem azokat a dalokat, amik nyilvánosan is elérhetőek Spotify-on. Sajnos a pendrive-on lévő daloknak kb. a felét sikerült megtalálnom. De ezek között is van minden, ami a Ninja Tune-t jellemzi, lágy/kemény industrial elektronika, absztrakt a köbön. Ha nem ismerted eddig ezeket az előadókat, fura dolga lehet elsőre a fülednek, de a dalok utána örökre meghálálják a rászánt időt. Az itt összeválogatott anyagok is sokszínűek. Tetszik, hogy a kiadó tényleg tehetségekkel foglalkozik, nem azzal, hogy beleillik-e a portfóliójába egy-egy producer.

  • Samuel: Future Star - future garage ez vagy nem is tudom. Totálisan a Toldi Klub vonalába illő trekk – talán így könnyebb beazonosítani.
  • Slugabed: DO U C ME THO - csak hogy 2013 leghangosabb vonala, a trap se maradjon ki  merítésből.
  • Two Fingers feat. Sway: That Girl - Two Fingersről már korábban is akartam írni a blogra, legyen ez a dal egy teaser trailer. Sway is ismerős lehet korábbról. Ez a dal meglepően dallamos a Two Fingershez képest, amiben inkább öregsulis hiphop hagyományokat érezni mint az urbánus elektronikát.

Jefe


2014. május 18., vasárnap

Max Graef - Rivers of the Red Planet LP

Max Graef már volt a blogon, akkor egy maratoni Bolier Room délutánon vállalt egy órás szettet. Nemrégiben pedig megjelentette első saját LP-jét Rivers of the Red Planet néven. Ahogy az album címe is mondja: a Vörös bolgyó folyóin csordogálunk, ez az album tényleg egy zenei sci-fi.

Ha egyszer leszálltál ezen a planétán és megszoktad az atmoszférát, akkor nehéz lesz hazaindulni.




Az űrhajóba a borítóra klikkelve lehet beszállni:

Már az album a második számánál (Itzehoe) megérkezik az a zongoraközpontűság, amit korábban a német hiphop producereknél felhoztam itt a blogon. Itt is érezhető, hogy egy kultúra, hasonló hatások érték Max Graefet mint a Beat Power válogatáslemezen hallható előadókat. Max Graef albumán laza beatek, szférikus hangulatú space visszhangok, lüktető dobok és meghatározhatatlan messzeségből hallható vokálok sorakoznak. Hiphop beatek (Intro, Superswiss, Ohne Erdung, Medley for Drifters), kicsit tempósabb, house felé hajló dalok (Itzehoe, Drums of Death, Vino Rosetto), space funk (Buchsenoffner) és még más nehezen besorolható dalok, de egy közös: mindegyik hátradőlésre és a Vörös bolygó folyóin való ereszkedésre késztet - csak semmi rafting.



Jefe

2014. május 11., vasárnap

Korog - Maybe Airlines

A lassan két évtizedes Korog pályafutását két részre lehet osztani. Az elsőben feltalálták magukat és 
folyamatosan kísérleteztek (Corpus Kriszti, Álmodj makkal, Korog), a másodikban pedig megpróbálják az első éra eredményeit hallgatóbarát szintre hozni. Ami nem egyszerű feladat, egyrészt mert a zenekar állandó tagcserékkel küzd, másrészt pedig nem igazán értenek a menedzseléshez, harmadrészt, pedig mert a Korog.





Legutóbbi Mumus című lemezük 30 percével nem csupán a zenekar legrövidebb, hanem legkiforrottabb, legegységesebb munkája is volt, ugyanakkor sajnos továbbra sem jutott el a közönséghez. Pedig a fiúk most még gondoltak is rájuk. Valamiért a growl and roll műfaj, a hörgős ének (harmadrészt pedig a Korog) nem mozgatja meg annyira az embereket. Pedig az a korong színtiszta rock and roll volt death metal köntösben! De már nem is próbáltam elmagyarázni senkinek. Már azt hatalmas sikernek könyveltem el, hogy Jefének tetszett.

Kb. 2003 óta követem figyelemmel, hogy mi történik a bandával. Elég sokszor ragadt be a lejátszóba egyik vagy másik CD-jük. Persze, hogy felkaptam a fejem, amikor bejelentették, hogy új cucc lesz. Ráadásul ingyér hallgatható a spotify-on!

Az album 35 perce alatt üveges szemekkel álltam, mint egy zombi, és amikor véget ért, szinte már sírtam. „Mi ez? MI EZ!?” Két napig nem mertem felé sem nézni, majd elhatároztam, hogy teszek még egy próbát. És akkor bekattant. Hirtelen minden világos lett. A Maybe Airlines egy olyan grunge lemez, amit a Korog csinált. Ez egy grunge lemez a Korogtól. Minden rajta van, amit tud a Korog és amitől korog a Korog, de ez már nem rock and growl and roll-metal-black-death. Ez grunge.

Erről javarészt Tanka Balázs tehet, meg az ő éneke. Tanka munkássága eddig eléggé hidegen hagyott és a későbbiekben sem biztos, hogy szeretnék mélyebben megismerkedni vele, és persze én is nagyon féltem, amikor meghallottam, hogy… De működik. Sőt új oldaláról mutatkozik meg. Eddig is tudtuk, hogy ő Cedric Bixler-Zavala magyarországi helytartója, de most bizonyos pontokon olyan előadókat is eszembe juttatott, mint Chris Cornell vagy Robert Plant. A stílusa sem hat olyan mesterkéltnek – sokkal nyersebben és természetesebben nyomja, mint amit korábban megszokhattunk tőle. A szövegei is rendben vannak, tempóban pedig abszolút együtt fut a többiekkel. Katt a képre a Spotify linkért:



A kisimult ének kisimultabb zenét eredményez. A korogos riffek megmaradtak ugyan, de a zene már nem olyan szabálytalan: követhetőbb, akárcsak a vokál. A páratlan ritmusok dramaturgiai funkciót nyertek és nem uralják végig a számokat, főleg a lemez közepén sűrűsödnek össze, hogy aztán a végére szépen ismét a háttérbe szoruljanak. Ez azt is jelenti, hogy a dobok nem olyan dominánsak, mint korábban, az egész kaland során inkább a gitároké a főszerep - talán még sosem volt ennyi szóló Korog anyagon.  Szomorúan konstatáltam, hogy a rock and roll elemek haloványabbak, mint amit megszoktam – viszont a hard rock, és metal „idézetek” megerősödtek, néhol pedig kifejezetten prog-rock beütésű a zene. Nagyon tetszettek ugyanakkor a southern utalások (pl.: bendzsó) és az olyan hangszerek 
bevonása is, mint a szaxofon.

Elemezzük végig számonként:

  • Stopped Waterfalls: a könnyed indítás megrémiszti az átlag Korog hallgatót, de meghallva a refrént már biztonságban érezzük magunkat. Az ének kicsit csúszkál itt-ott, de pont ettől van íze-bűze. Az utolsó részben a hörgés, olyan, mintha búcsú lenne a korábbi lemezektől. 
  • Shame of Love: ez a sláger. Kő egyszerű, bárki meg tudná csinálni – de van egy olyan érzésem, hogy senki sem tudná olyan jól csinálni, mint ezek a srácok. Hatalmas lendület. Az elején a southern játék Jefe szerint jackwhite-os, szerintem csak vicces. Valamiért mindig ez a Soundgarden Rusty Cage-e jut róla eszembe.
  • The River’s Age: A bemelegítés után elkezdünk felmászni a hegyre. Tipikus Korog hangulat és struktúra. Az ének kicsit le is esik a track-ről de Tanka szépen megkapaszkodik és a közepére ismét minden együtt van. Keszei szólója Omar Rodriguez Lopez-t idézi – az első alkalommal, de nem utoljára. 
  • Warmtongue Prophet: a hegycsúcs. Strukturális szempontból szerintem a legösszetettebb szám. Nagyon érdekes, ahogy a Korog a saját hangzásvilágával játszik. Keszei bebizonyítja, hogy tud úgy gitározni, mint Brian May, Lukács Dávid pedig, hogy az egyik legjobb dobos ebben az országban. Eki pedig Eki – ő a lelke mindennek. 
  • Warmtongue Prophet Reprise: Az első szaxofonos szám. Kísérlet, de nagyon működik. 
  • The Dive: Jövünk lefelé – ahogy a cím is jelzi. 1:30-ig semmi különös – de utána úgy érezzük, mintha egy szirten állnánk és üvöltenénk. 
  • Sorrow – Under the Mountains of Grief: bendzsó
  • Songs of Tenebris: A Spotify-on Songs of Tenenebris van kiírva. Nem tudom, hogy direkt vagy véletlenül. Lehet, én vagyok tahó. Ez a leg noise rock-osabb szám. A legkeményebb része, amikor az ének átmegy Gyík Királyba.
  • Blind Black Bird: A dal, ami már a lemez megjelenése előtt hallgatható volt. Jó ötlet, mert zeneileg remekül összegzi az egész anyagot. Rossz ötlet, mert Tanka Balázs nem hoz semmi újat korábbi projektjeihez képest. Király track egyébként.
  • Valar Morghulis: Amolyan +1 szaxfonos őrület. Nekem bonus track fílingje van. De imádnivaló.

Szóval 10/10 ha megbarátkoztál az új Koroggal. Szerintem rohadtul érdemes.

gajdzsin