JBrown & The Mic Smith

Új-Zélandi hiphopperkedés két fickótól, akik a legutóbbi EP-jüket már távszerelemmel hozták a világra. De kezdjük az elején. JBrown & The Mic Smith-t én egy tavalyi The Funk Hunters mixben hallottam. Róluk már volt szó korábban a blogon. Szóval abban a mixben kapott helyet a Where You At című dalból The Mic Smith vokálja, amit asszem egy K Theory glitch hop szám zenéjére kevertek össze a "funkvadászok".

JBrown a dalok hangszeres részéért felelős, míg The Mic Smith pedig a szövegelésért. Bár már van frisebb anyaguk is, de nekem még mindig az első megjelenés tetszik jobban: az EP minden darabja ragyogó happy hiphop - kattints a képre és Bandcampen meghallgathatod őket:

I'd Like to Know - remek zongora és rap beat, amihez olyan férfi kórus/vokál jön, ami mintha egy haveri BBQ partin szólalna meg.

Where You At - bulit indító nóta (persze lehet vitatkozni, hogy a Funk Hunters remix jobb, tény, de hát ahhoz előbb ennek a dalnak is meg kellett születnie). Ehhez van klip is.

Cookin Soul - ennek van egy ugyanolyan nevű remixe - én inkább azt ajánlom.

Twogether - kicsit kiengedünk a feszes beate közül és végre kapunk egy kis echót, dubhangot. Nekem alapvetően lájtos Transglobal Underground jut eszembe a refrén hangulatáról.

Zones - a szférikus instrumentál JBrown komolyabb oldalát is megmutatja.

És volna még egy dal, a Deja Vu, amit inkább klippel együtt ajánlok, mert jó ezeket az embereket mozogni is látni, nem csak hallani. Elborult középtempós diszkórapet tessék!

A srácok nem vesztegetik magukat drágán, az egész EP 5 új-zélandi dollár, ami egy ezres, ha átszámítjuk. De ha nem akarsz rá pénzt áldozni, akkor csak a Cookin Soul Cookin Soul remixet ajánlom, mert azt ingyen is le lehet tölteni.


Jefe

Only Real

Fotó: Facebook

Only Real pár nyugat-londoni teljfölösszájú gyerek, akik valami derekasan széjjelcsúszott indiepopot tolnak. Ahogyan a Clashmusic írta: "sweet, precious pop music, too young to know any better". Az Only Real egy zenekar, de igazából a frontember (Niall Galvin) a lényeg, ő jelenik meg a legtöbb felületen - mint most itt is baloldalt.

Az első (7 inches) bemutatkozás idén volt. A Backseat Kissersen két dalból áll: a címadó számból és a Blood Carpetból. A zenéből üvölt 80as évek és az indie. Pehelykönnyű pop kis MC-zéssel. Én a Blood Carpetet hallottam előbb, aztán megláttam a klipet is: kamaszos dekadencia és lazaság a Királyságból.

Blood Carpet

Backseat Kissers (ezt szintén klippel ajánlom, mert az Only Real csak a filmmúzeumos Privátfilmeket idéző, szuper8-as filmhangulat láttán hatásos igazán.)

És most október 7-én megjelenik a következő EP Days In The City névvel. A fenti klipek képi- és Only Real lelkivilágából ítélve nem is várhatjuk előbb máshogy, mint vinilen. Ez most már négy számot tartalmaz, egyelőre csak egy dalt hallgathatunk meg:

Hallgassátok, szeressétek, és toljatok egy lájkot Only Realre, ha tetszett.


Jefe

Bonobo @ Millenáris (2013.09.20.)

Vilitől kaptunk két jegyet ajándékba Bonobo legújabb lemezturnéjának itthoni állomására most péntekre. Egy profi showt kaptunk az arcunkba. Az egyszemélyes felvezető és előzenekar Barabás Lőrinc volt, aki masszív és a legmélyebb bugyrokból felszínre hozott elektronikus ütemekkel és trombitájával megadta a triphangulatot. Talán jobban is tetszett a fő fellépőnél - viszont ha nem megyünk Bonobóra, akkor magamtól nem választottam volna Barabás Lőrincet mint esti koncertcélpontot.

Akárkit kérdeztem eddig, aki önszántából hallgat Bonobót, mindig a meditatív, nyugtató hatását emelte ki, miközben egy élő koncerten állóközönségnek értelemszerűen minimum belevaló koncertet kell adni. Ez a kettősség szerintem veszélyes elem, de ha jól használják, akkor az egekbe repíti a rajongót. A pénteki koncert ilyen volt: benned van, hogy laza a zene, mégis iszonyatos energiával robban a színpadon, amit hallasz. Az emberek az egekben voltak, de nekem valahogy ez kettősség maradt (chill albumanyagok és lüktető élő előadás), ami nem oldódott egybe és pont emiatt nem tudtam egy idő után mit kezdeni a zenével. Vitt volna a lendület és a zene néha azt súgta, "haver itt a bo(nobo)dysurf ideje", másrészről pedig ott volt bennem az eddigi statikus Bonobo-tapasztalatom, ami leginkább egy fotelhez és újságolvasáshoz kötődik.

A koncertből nekem hiányzott az a dolog, amit hullámelvnek hívok. Vagyis legyen felvezetés, szépen épüljön fel a koncert, aztán pedig az előadás végére helyezzük vissza a közönséget a kezdeti állapotba úgy, hogy a hullámra tetejére mindig is emlékezzenek. Itt megkaptál mindent az elején a legmagasabb szinten és a zenekar folyamatosan ott is tartott - de így is lehet csinálni, sőt. :) Egyébként amikor Bonobo egyedül állt a színpadon, nekem akkor volt varázslat.

A showban hatalmas segítség volt a vizuális technika. És őszinte leszek, miután kicsit hátrébb mentünk a koncert második felére, hogy levegőt is kapjunk, és jobban rálássunk a színpadra, ott megtaláltam a fényekért felelős fickót és onnantól kezdve tk. azt néztem, hogy ő hogyan teszi bele a magáét a koncertbe. A színpad felett rengeteg okoslámpa volt a középen lévő pult mögé pedig 16 db vékony téglalap alakú ledfalat tettek ki. A panelek között rések voltak, ahol további 6-10 kisebb lámpa volt, amelyek néha apró tűzoszlopként ütemre választották el a ledfalon megjelenő vizuális effekteket. A fényes fickón valami hihetetlen összpontosítás látszott és azzal, hogy egyszer lefagyott a vetített kép (az egyetlen olyan résznél, amikor felvett filmet vetített, nem pusztán animációt) csak emberibbé tette az egész előadást.

A show-n szerencsére nem hűvös profizmust, hanem a közönséggel együtt élő, afféle melléd ülő zenészeket kaptunk (eggyel közelebb a fotelekhez!), akik "értenek is hozzá, szeretik is csinálni". Abszolút megérte elmenni és köszönöm a jegyeket - de egyelőre még jobban ragaszkodom a foteles-újságos Bonobo-tapasztalatomhoz.

S.s.: Bonobo koncert 8/10


Jefe

Falcao, Tatlin @ Kolor

Ma este Art & Copy lesz a Kolorban. 21:00től Cadik kezd, utána Benski, akiről már lehet fogalmatok. Éjfél körültől pedig az eredeti tervektől eltérően nem b2b fellépés lesz, hanem külön kb. egyórás szettek jönnek előbb Falcaótól, utána pedig Tatlintól. Falcao ismerős lehet a Corvintetőről, Urimuriból és utóbbi időben a Kolorból is. Falcao a LavaLava egyik oszlopa a house zene nagy (el)ismerője. Megkérdeztem őket, mire számítsunk ma este. Hajtás után erre:

Benski @ Instant, Kolor

Belekezdek egy olyan dologba a blogon amit buliajánlónak hívnak. Talán nem szólok későn, de az első ajánló pont mára vonatkozik

Elsőként Benskit kértem meg, hogy dobjon át olyan zenéket, amelyek a héten megszólalhatnak az ő keverésében.

Mire számíts?

Okos hiphopra, jazzy rapre, trapre a kezdetektől napjainkig. (Lásd lentebb)

Hol számíts rá?

A héten két helyen is:

- csütörtökön az Instantban (+DJ Bootsie, +DJ N1ce)
- szombaton Art & Copyn a Kolorban (asszem egyből Cadik után)

Pár darab Benski táskájából:

"német szuperproducer trió Dexter, Suff Daddy és Brenk Sinatra"

(itt elérhető az egész EP is)

"westcoast electronica hip hop"

Valamint Fid Mella - akinek ezt a számát képtelen a blogger betenni a fentiekhez hasonlóan. :PP

És a csütörtöki Instant flyer:

Jefe

Professor Kliq

Tényleg nem tudom, hogyan bukkantam rá a Professor Kliq fedőnéven utazó Mike Else chicagói lakosba. Mióta viszont rátaláltam, Professor Kliq az egyik legaktívabb producer a SoundCloud streamemben - ráadásul amit letesz dashboardra, az mind hallgatható, sőt. Ennek a 28 éves srácnak már most annyi zenéje van, hogy itt a blogban le sem tudom követni. Honlapján szerzeményeit nemcsak kronológiai sorrendhez, hanem életének állomásaihoz is köti, zenéi ezáltal folyamatos önigazolást jelentenek. Mivel a fejlődés rendkívül fontos Professor Kliqnek, így én is a friss darabokat rakom be, hiszen ezek jelentik a jelenlegi zérust.

Professor Kliq set @ hangolo

A szett két utolsó dala az abszolút kedvenc. A Wire & Flashing Lights egy korábbi dal idei, kicsit glitch hoposabb változata, amihez egy rajongó elég komoly videót is készített. (A honlapon Professor Kliq ugyanúgy rajong azokért, akik számait felhasználják - őszinte alkotói öröm ez, amit nem kezdett még ki a profizmus).

Ha valakinek ezek után van kedve kicsit mélyebbre és múltabbra - ilyen szó nincs is - ásni Professor Kliq életében, akkor a honlapján az összes lényeges állomást meghallgathatja, itt pedig a kivonat:

• 2001 - középsuli, frusztrált és dühös kamaszkor = triphop hip-hop
• érettségi éve = még sötétebb breakbeat és bigbeat
• azután pár év Chicago külvárosában és a zenébe vetett hit, ami mozgalmasabb zenéket hozott
• 2006-07 - az otthoni unalom inspirációba fordul át és ez az ember kb. 20 évesen addig létösszegző zenét készít The Scientific Method: Vol. II. címen. Szerintem ez Professor Kliq első nagybetűs anyaga.
• művészeti suli és pár dance/electro house-os kitérő, ami mellett nem akart letelepedni - szerencsére
• BA diploma zenekomponálásból és vizsgamunkák - amelyek az előzőekhez képest átesnek az elektronikus ló túloldalára
• az utóbbi időben pedig játékzenék, amelyeket úgy említ, mint egy-egy megtestesült álmot

Annyira jó olvasni, ahogyan Professor Kliqnek tényleg élete lesz a zene és minden, ami történik vele, az lecsapódik abban, amilyen zenét szerez. Bár mindegyik zenei/életbeli állomás más (mint fentebb látható, a downtempótól a triphopon át a bigbeaten, electro house keresztül a eletcro  funkig és legújabban egyfajta glith hopos motívumokig), az állomások zenéibe belehallgatva érezhető a stílus megszületése és az egyedi hangzás, az esszencia létrejötte az idők során - rossz szóviccel élve érezni, ahogy Kliqesedik a zene. Egy 28 éves fiatal életműve már most kiforrott és mekkora beateket kovácsolt össze...ha kell lágy és nyugtató melódiákkal, ha kell futurisztikus és rohanó játékzenékkel, ha pedig arról van szó, akkor buliba való, feszesre pattintott ütemekkel operál.

És még valamit Professor Kliqről: minden zenéje Creative Commons alatt fut. Ahogy ő írja: "All of my stuff is licensed Creative Commons so the good people can download it all for free... because that's how I usually hear my favorite artists for the first time."

Jefe

Suff Daddy - The Gin Diaries

http://beatbungalow.files.wordpress.com

Suff Daddy legjobb tudomáson szerint Berlinben gyártotta a hip-hop beateket, aztán nemrég átköltözött Ausztráliába, hogy ott a hasonlóan robosztus, de inkább az elektronikában munkálkodó Ta-Kuval összehozzanak egy megosztott EP-t (testvériesen elosztva az anyagot: egyik fele Suff Daddy, másik fele Ta-Ku). Az idei kiadású Bricks & Mortar is a kötelező darab (“a must to listen” –ahogy az angolok mondanák), de én most elsősorban Suff Daddy önálló anyagáról, a 2010-es The Gin Diariesről írok.

Suff Daddyt én egy Think! Magazinból ismertem meg, ami egy nagyalapú, ingyenes, fekete-fehér nyomtatásban megjelent újság (volt). Ha jól emlékszem, akkor megosztva angol-magyar nyelvű részei voltak, többé-kevésbé ugyanazon cikkek jelentek meg két nyelven – de az átfedés nem 100%-os volt, ez adta a különlegességét. (Már ha a nagy formátum és a napilapok papírlapjai nem lennének rendhagyóak egy havonta megjelenő, ingyenes kulturális laptól.)

Ez az újságot a Mai Manó Házban markoltam fel és a benne lévő zenei szekcióban ajánlották Suff Daddy The Gin Diaries albumát. – ennek már 3 éve. 13 szám, tele samplerrel és fantáziával, átlagosan kétperces etapokkal. Akkor nem maradt meg bennem ez a dolog, de az utóbbi időben intenzíven kerestem a hiphop beateket gyártó arcokat, és ezért visszakerestem Suff Daddyre – és most már dicséretesre vizsgázott.

Az album amolyan lassú víz partot most alapon épül be az ember agyába. Suff Daddy egyszerűnek tűnő – illetve inkább könnyen felidézhető – dallamokkal operál. Ahol kell, van vokál, bár elsősorban nem erre épít. Talán a stúdióvá változott nappaliban egyszerűbb is egyedül forrasztani a különböző dobmintákat, mint konkrét helyet bérelni, közösen megírni és rögzíteni a kívánt szövegeket. Ennek tekintetében még inkább méltányolható, hogy pár számban azért mégsem samplerezett vokál van. De nézzük a Gin naplót, mert csupa részegítő zenei felesekből áll.

KEdvencek:

• 4 My Holiks – Megtévesztő ez a kezdés, mert ennyire súlyos hangulata azért nincs az albumnak.
• Hospital – a kórházi pulzoximéter kis pittyegő hangjának beépítését még a Vodafone – kampányos Yonderboi is megirigyelné.
• Konnopke – széjjelszabdalt korai 20. Századi vokál, rapdobok és The Meterst idéző gitár maradandó elegye.
• Worst Case Scenario – a Gramatik-féle eletronikus hiphop hatásait érezni.
• Feelin Fly (feat. Mariama) – ez meg már Bonobo és Andreya Triana vonala.
• Özdemir – hányszor írtam már ezt le, de most ő az aktuális “tökéletes album-outro”.
• Oh Bebe – ALARM!! - A német rapvokált egyszerűen nem lehet megunni.

Az idei Bricks & Mortart majd legközelebb összesítem, mert akkor már Ta-Kunak is több helyet szánnék. Egyelőre hallgassátok csak Suff Daddyt önmagában.

Mellékes:

• Suff Daddy Facebook
• Suff Daddy SoundCloud

Jefe

Souleance - La Beat Tape

Igyekszem megint valamiféle vérkeringést nyomni a blogba. A mostani cucc a tegnapi postával érkezett Angliából, illetve azelőtt a Bonafide magazin egyik mixével, amit már korábban belinkeltem ide. A Souleance-ról én is csak annyit tudok, amennyi a Bandcamp oldalukon van. Két francia beatmaker duója a Soulenace: Fulgeance és DJ Soulist adják ezt a prosperáló együttest. 

Az első mix, amit hallottam tőlük, remek válogatás volt, amiben finoman adagolták a legutóbbi La Beat Tape című albumuk egyes darabjait.

Rájuk kerestem és Bandcampen (ami mellesleg a SoundCloud mellé lépett a ranglistámon) az egész album meghallgatható. Aztán megrendeltem egy EP-t, amin négy szám van, viszont ezért az egész albumot letölthetővé tették. Ilyen az, amikor a sikeres zenekészítés még kúlabb felfogással párosul. A lemez alig egy hét alatt átért Budapestre, szóval most már a Souleance is bakeliten pörög. Az albumról kiemelek pár darabot, ezeket mindenképpen hallgassa meg az, aki imádja, ha egy beat a világ mindenféle tájáról, kultúrájából és hangulatából csemegézik.

01. Sauce Samurai - pf, az egyik legkomolyabb beat az albumon.

02. Como Están Bitches - ezzel már biztos az agyára mentem pár embernek, de az Anchormanből kivett Ben Stiller mondat egyszerűen fenomenális :D Ehhez egyébként készült egy videó is. Ha érdekel a francia bohém hiphop-érzés, akkor hajrá.

03. L'insouleance - ne tévesszen meg a sanzonos kezdés, ez kőkemény funky beat lesz.

04. BBQ & Pimm's - ez volt az a dal, amire elkaptam a fejem a Bonafide vendégmixben és ráShazamoztam.

05. Tout Doux - először sajnáltam, hogy ez nincs rajta a lemezen, de aztán kit érdekel, igazából az összes másik számot sajnálom, hogy nem nyomták ki vinilen.

06. Cocktail Time - diszkó, autósmozi és vizes betonos sikátor.

07. Just 6 Hours Chicago

08. Space Forever - amiről valamiért csakis Jean-Paul Belmondo, vagy inkább Alain Delon és a francia krimifilmek jutnak eszembe.

El vagyok ragadtatva az összes ilyen zenétől, ez van.

Jefe

RDGLDGRN

A RGDLGRN-t először az SB TV-n láttam. (Az SB TV-ről annyit, hogy egy Jamal Edwards nevű londoni suhanc kezdte el tolni YouTube csatorna néven, három évig semmi nem történt, szólt a grime és egyre több haverja és híresebb fellépők jöttek, ma meg már valami iszonyat komoly anyagok vannak fent. Rengeteg rovat közül itt most az A64-et láttam, aminek a koncepciója tk, az, ami az MR2 Akusztik is: akusztikus verzió egy adott dalról, sem több sem kevesebb.)

Szóval a RDGLDGRN feljátszott egy dalt Jamal SB TV-csatornájára: I Love Lamp

Elég jó volt, gondoltam ránézek mit tolnak ezek a tengerentúli a figurák, akiknél a név nem egy Szfinx-talány: 3 ember, 3 szín (Red - gitár, Gold - basszusgitár, vokál, Green - vokál, gitár), Facebookon tízezres tábor, szóval van még pár ember rajtam kívül, aki szereti őket.

A lényeg: gondoltam belehllgatok közelebbről is, és bejött. És bár az SB TV A64-ének a lényege az akusztikus előadás, megismerésnek tökéletes volt, de a kiadott EP anyaga nekem sokkal meggyőzőbb, valahogy jobban áll nekik, ha súlyosabb hangszereléssel nyomulnak.

I Love Lamp eredeti:

Old-school shit from 2013: Million Fans

Ez meg kicsit Black Eyed Peas nekem, vagy Kanye West-hang, de attól még olyan könnyen ragad magával, mint Eperjes Károlyt bármilyen Fidesz-rendezvény: Lootin' In London

Aztán itt egy RHCP-klón. Illetve annál is jobb: Hey-o

Ezek a dalok már annyira megtetszettek, arra gondoltam, hogy rendelek bakelitet tőlük, ha úgyis kinyomtak párszáz példányt. 9 dollár nem is volt vészes, click to order...aztán láttam, hogy USA-Hungary postaköltség még 44 dollár - plusz majd a vám. Hát ezt inkább kihagyom, ennyit most nem, marad a digitál. :P

FRISS: Annyira aktuális lett ez a blogposzt, hogy az Egyesült Királyságban ma, az USA-ban pedig holnap adják ki debütáló albumukat. Szóval, ha bejöttek a fentiek, akkor nem árt rá-ránézni az újabb klipekre, illetve ha nem klipképes a dal, akkor Soundcloud oldalukra. Új album = biztos lesz egy-két jófajta remix is.


Jefe