Nemrég néztem a Fuji Rock 2012-es fellépőit, és ott előkelő betűméretben jelenítették meg a My Best Fiend zenekart.
Rákerestem és egy közepes posztrockzenekart találtam. Vagyis amerikai posztrockot: vegyül ebbe még egy kevés country, egy kevés katolikus rock is. Olyan, mintha az Explosions in the Sky és a My Morning Jacket közös projektje lenne.
A fenti zenei hatások és jellemzők alapján nincs nagy meglepetés: vérig amerikai hangzás, hosszú és lassan ismétlődő gitártémák. Az énekes hangszíne kevésbé tűnik biztosnak, de tk. nem áll rosszul ez a melankolikus hangulattal átitatott intrumentnek. Amikor pedig valamilyen tetőpontra jut a zene, akkor valahogy őszintébbnek tűnik az ő gyerekhangja is. Ezt erősíti az itt-ott meghagyott begerjedő mikrofon is.
Olyan, mintha valami hobbiból éneklő haverodat hallgatnád. Lefut az a 10-15 perc, két-három szám. Kinyittok két sört és koccintotok.
Nekem pont a countrys, katolikus felhangok miatt tűnik kevésbé hallgathatóvá az album, de azért van pár szám, amik viszont valamiért k*rvajónak találok:
01. ODVIP
02. Cracking Eggs
Jefe
U.I.: Tudom, kinek tetszene ez a zene! Annak a holland hippi srácnak, aki anno felvett minket a leharcolt Volvójával Németország felé. Volt ott minden: rakkenroll-sztorik a szájból, Lynrd Skynyrd, Noah & The Whales a lejátszóból, szalma a hátsó ülésen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése