Korog - Maybe Airlines

A lassan két évtizedes Korog pályafutását két részre lehet osztani. Az elsőben feltalálták magukat és 

folyamatosan kísérleteztek (Corpus Kriszti, Álmodj makkal, Korog), a másodikban pedig megpróbálják az első éra eredményeit hallgatóbarát szintre hozni. Ami nem egyszerű feladat, egyrészt mert a zenekar állandó tagcserékkel küzd, másrészt pedig nem igazán értenek a menedzseléshez, harmadrészt, pedig mert a Korog.

Legutóbbi Mumus című lemezük 30 percével nem csupán a zenekar legrövidebb, hanem legkiforrottabb, legegységesebb munkája is volt, ugyanakkor sajnos továbbra sem jutott el a közönséghez. Pedig a fiúk most még gondoltak is rájuk. Valamiért a growl and roll műfaj, a hörgős ének (harmadrészt pedig a Korog) nem mozgatja meg annyira az embereket. Pedig az a korong színtiszta rock and roll volt death metal köntösben! De már nem is próbáltam elmagyarázni senkinek. Már azt hatalmas sikernek könyveltem el, hogy Jefének tetszett.

Kb. 2003 óta követem figyelemmel, hogy mi történik a bandával. Elég sokszor ragadt be a lejátszóba egyik vagy másik CD-jük. Persze, hogy felkaptam a fejem, amikor bejelentették, hogy új cucc lesz. Ráadásul ingyér hallgatható a spotify-on!

Az album 35 perce alatt üveges szemekkel álltam, mint egy zombi, és amikor véget ért, szinte már sírtam. „Mi ez? MI EZ!?” Két napig nem mertem felé sem nézni, majd elhatároztam, hogy teszek még egy próbát. És akkor bekattant. Hirtelen minden világos lett. A Maybe Airlines egy olyan grunge lemez, amit a Korog csinált. Ez egy grunge lemez a Korogtól. Minden rajta van, amit tud a Korog és amitől korog a Korog, de ez már nem rock and growl and roll-metal-black-death. Ez grunge.

Erről javarészt Tanka Balázs tehet, meg az ő éneke. Tanka munkássága eddig eléggé hidegen hagyott és a későbbiekben sem biztos, hogy szeretnék mélyebben megismerkedni vele, és persze én is nagyon féltem, amikor meghallottam, hogy… De működik. Sőt új oldaláról mutatkozik meg. Eddig is tudtuk, hogy ő Cedric Bixler-Zavala magyarországi helytartója, de most bizonyos pontokon olyan előadókat is eszembe juttatott, mint Chris Cornell vagy Robert Plant. A stílusa sem hat olyan mesterkéltnek – sokkal nyersebben és természetesebben nyomja, mint amit korábban megszokhattunk tőle. A szövegei is rendben vannak, tempóban pedig abszolút együtt fut a többiekkel. Katt a képre a Spotify linkért:

A kisimult ének kisimultabb zenét eredményez. A korogos riffek megmaradtak ugyan, de a zene már nem olyan szabálytalan: követhetőbb, akárcsak a vokál. A páratlan ritmusok dramaturgiai funkciót nyertek és nem uralják végig a számokat, főleg a lemez közepén sűrűsödnek össze, hogy aztán a végére szépen ismét a háttérbe szoruljanak. Ez azt is jelenti, hogy a dobok nem olyan dominánsak, mint korábban, az egész kaland során inkább a gitároké a főszerep - talán még sosem volt ennyi szóló Korog anyagon.  Szomorúan konstatáltam, hogy a rock and roll elemek haloványabbak, mint amit megszoktam – viszont a hard rock, és metal „idézetek” megerősödtek, néhol pedig kifejezetten prog-rock beütésű a zene. Nagyon tetszettek ugyanakkor a southern utalások (pl.: bendzsó) és az olyan hangszerek 

bevonása is, mint a szaxofon.

Elemezzük végig számonként:

• Stopped Waterfalls: a könnyed indítás megrémiszti az átlag Korog hallgatót, de meghallva a refrént már biztonságban érezzük magunkat. Az ének kicsit csúszkál itt-ott, de pont ettől van íze-bűze. Az utolsó részben a hörgés, olyan, mintha búcsú lenne a korábbi lemezektől. 
• Shame of Love: ez a sláger. Kő egyszerű, bárki meg tudná csinálni – de van egy olyan érzésem, hogy senki sem tudná olyan jól csinálni, mint ezek a srácok. Hatalmas lendület. Az elején a southern játék Jefe szerint jackwhite-os, szerintem csak vicces. Valamiért mindig ez a Soundgarden Rusty Cage-e jut róla eszembe.
• The River’s Age: A bemelegítés után elkezdünk felmászni a hegyre. Tipikus Korog hangulat és struktúra. Az ének kicsit le is esik a track-ről de Tanka szépen megkapaszkodik és a közepére ismét minden együtt van. Keszei szólója Omar Rodriguez Lopez-t idézi – az első alkalommal, de nem utoljára. 
• Warmtongue Prophet: a hegycsúcs. Strukturális szempontból szerintem a legösszetettebb szám. Nagyon érdekes, ahogy a Korog a saját hangzásvilágával játszik. Keszei bebizonyítja, hogy tud úgy gitározni, mint Brian May, Lukács Dávid pedig, hogy az egyik legjobb dobos ebben az országban. Eki pedig Eki – ő a lelke mindennek. 
• Warmtongue Prophet Reprise: Az első szaxofonos szám. Kísérlet, de nagyon működik. 
• The Dive: Jövünk lefelé – ahogy a cím is jelzi. 1:30-ig semmi különös – de utána úgy érezzük, mintha egy szirten állnánk és üvöltenénk. 
• Sorrow – Under the Mountains of Grief: bendzsó
• Songs of Tenebris: A Spotify-on Songs of Tenenebris van kiírva. Nem tudom, hogy direkt vagy véletlenül. Lehet, én vagyok tahó. Ez a leg noise rock-osabb szám. A legkeményebb része, amikor az ének átmegy Gyík Királyba.
• Blind Black Bird: A dal, ami már a lemez megjelenése előtt hallgatható volt. Jó ötlet, mert zeneileg remekül összegzi az egész anyagot. Rossz ötlet, mert Tanka Balázs nem hoz semmi újat korábbi projektjeihez képest. Király track egyébként.
• Valar Morghulis: Amolyan +1 szaxfonos őrület. Nekem bonus track fílingje van. De imádnivaló.

Szóval 10/10 ha megbarátkoztál az új Koroggal. Szerintem rohadtul érdemes.

gajdzsin