Az Amongst Giants Matthias Hacksteinert rejti. A klipet láttam
a vimeón. Fasza lett. Klikk itt oldalt a képre és meg lehet nézni.
Ha tetszett a szám, akkor pedig itt az egész albumajánló.
Az elejétől a végéig meg lehet hallgatni, az egész album is potom pénz, ha valaki
a lejátszóra is fel akarja rakni 6 €-ért megteheti.
Az albumhoz erre tessék:
Az album a glitch és a klasszikus zene keveréke. Komponált,
zenekari mű és különböző zörejek, loopok együttélése. A Patience-ben a road movie-k
világa jut eszembe, vagy valamiért egyfajta középkori/reneszánsz hangulat. A Turn
úgy kezdődik azokkal a vonósokkal, mint valami társadalmi célú reklám zenéje. De
utána egészen őszinte dallamok jönnek. A Clocknak követhetőbb az íve, hatásosabb
a vége, jó a kifutása. Segít a dob, tiszta poszt rock.
A Grind követi a Clockot, a loopos glitch háttérbe kerül.
Hoppá, már tudom, mi jut eszembe: Die Anarchistische Abendunterhaltung – na,
pont olyan ez a szám.
A Sad day at the office-ban a mostanában annyira népszerű „zajokból
zene” koncepcióját követi. Pakolások, nyikorgások és a ceruzaírás különböző hangjai
közé keverednek az ütemet adó dobok és a hangulat megteremtéséért felelős fúvósok.
Sab: hát ez a latin funk heroes hangzás az elején egy big
NO-NO. Csak az a szerencséje, hogy olyanok az arányok, mint a Brandecker bodzás
barna sörben a bodza: csak ízesít, nem meghatároz. Viszont van szkreccs (!),
ami sokat javít a végére.
A Sleep az egyetlen, amiben emberi hang szólal meg: de ezzel
együtt is inkább egy intrónak, vagy átkötésnek lehetne nevezni. Valahogy
eltávolodtunk már az album eleji iránytól, a loopok háttérbe szorultak és
már-már elhanyagolható díszítőelemmé váltak. De aztán hallgatom tovább az
albumot és a Lovesong for a prepared pianóban mintha az előző panaszkodásunkat
meghallották volna.
Végül az albumot a Lost zárja, amit akár egy terhes nő is
lejátszhatna a fejlődő magzatának: atmoszférazene billentyűvel és
madárcsicsergéssel kísérve. Kérem szépen, ilyen egy outro.
És ilyen egy szépen megkomponált album.
Sajnos nincs sokszor alkalmam arra, hogy úgy írjak a zenékről,
hogy berakom az elejétől, és tk. már a második végighallgatáskor írom is, mik
jutnak eszembe a számokról – és nem csupán szemezgetek.
Viszont most megint sikerült, ezért, ahogyan a Tom Waits
album esetében megint elgondolkodtam, milyen kis szösszenetet lehet lefirkálni
a számcímekből. Ez a Robert Sheckley sci-fi novelláit idéző rövid
történetmorzsa lett belőle:
2103 - Párizs
Azt hiszem, nem kell megemlítenem a pontos évszámot. Az
időjárást már több mint 30 éve tudjuk irányítani. Nem kell többé türelem és
várakozás, hogy mikor kapjanak vizet esőerdőink. Az igazi fordulat egy nap csak
úgy betoppant, amikor az óra 10-et ütött. Nehéz munka volt. Az első szomorú nap
volt az irodában, de azóta is az egyetlen - mára csak felidézhető emlékként él
bennünk. A tudósok úgy gondolták, most már lepihenhetnek és az irodában helyben
el is aludtak. Elszenderedésük idején a labor rádiójából egy zongorára írt
szerelmes darab szólt. Nem is sejtették, hogy ezzel egy időben elvesztek, mert valamiért
soha többé nem ébredtek fel.
Azóta felépült köréjük a múzeum és még most is láthatják a
kedves látogatók, ahogyan a hangszigetelt üveg mögött mosolyogva alszanak. De
haladjunk tovább és megmutatom a múzeum következő termét.
Jefe
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése