Vilitől kaptunk két jegyet ajándékba Bonobo legújabb lemezturnéjának itthoni állomására most péntekre. Egy profi showt kaptunk az arcunkba. Az egyszemélyes felvezető és előzenekar Barabás Lőrinc volt, aki masszív és a legmélyebb bugyrokból felszínre hozott elektronikus ütemekkel és trombitájával megadta a triphangulatot. Talán jobban is tetszett a fő fellépőnél - viszont ha nem megyünk Bonobóra, akkor magamtól nem választottam volna Barabás Lőrincet mint esti koncertcélpontot.
Akárkit kérdeztem eddig, aki önszántából hallgat Bonobót, mindig a meditatív, nyugtató hatását emelte ki, miközben egy élő koncerten állóközönségnek értelemszerűen minimum belevaló koncertet kell adni. Ez a kettősség szerintem veszélyes elem, de ha jól használják, akkor az egekbe repíti a rajongót. A pénteki koncert ilyen volt: benned van, hogy laza a zene, mégis iszonyatos energiával robban a színpadon, amit hallasz. Az emberek az egekben voltak, de nekem valahogy ez kettősség maradt (chill albumanyagok és lüktető élő előadás), ami nem oldódott egybe és pont emiatt nem tudtam egy idő után mit kezdeni a zenével. Vitt volna a lendület és a zene néha azt súgta, "haver itt a bo(nobo)dysurf ideje", másrészről pedig ott volt bennem az eddigi statikus Bonobo-tapasztalatom, ami leginkább egy fotelhez és újságolvasáshoz kötődik.
A koncertből nekem hiányzott az a dolog, amit hullámelvnek hívok. Vagyis legyen felvezetés, szépen épüljön fel a koncert, aztán pedig az előadás végére helyezzük vissza a közönséget a kezdeti állapotba úgy, hogy a hullámra tetejére mindig is emlékezzenek. Itt megkaptál mindent az elején a legmagasabb szinten és a zenekar folyamatosan ott is tartott - de így is lehet csinálni, sőt. :) Egyébként amikor Bonobo egyedül állt a színpadon, nekem akkor volt varázslat.
A showban hatalmas segítség volt a vizuális technika. És őszinte leszek, miután kicsit hátrébb mentünk a koncert második felére, hogy levegőt is kapjunk, és jobban rálássunk a színpadra, ott megtaláltam a fényekért felelős fickót és onnantól kezdve tk. azt néztem, hogy ő hogyan teszi bele a magáét a koncertbe. A színpad felett rengeteg okoslámpa volt a középen lévő pult mögé pedig 16 db vékony téglalap alakú ledfalat tettek ki. A panelek között rések voltak, ahol további 6-10 kisebb lámpa volt, amelyek néha apró tűzoszlopként ütemre választották el a ledfalon megjelenő vizuális effekteket. A fényes fickón valami hihetetlen összpontosítás látszott és azzal, hogy egyszer lefagyott a vetített kép (az egyetlen olyan résznél, amikor felvett filmet vetített, nem pusztán animációt) csak emberibbé tette az egész előadást.
A show-n szerencsére nem hűvös profizmust, hanem a közönséggel együtt élő, afféle melléd ülő zenészeket kaptunk (eggyel közelebb a fotelekhez!), akik "értenek is hozzá, szeretik is csinálni". Abszolút megérte elmenni és köszönöm a jegyeket - de egyelőre még jobban ragaszkodom a foteles-újságos Bonobo-tapasztalatomhoz.
S.s.: Bonobo koncert 8/10
Jefe
.jpg)
