Keresés ebben a blogban

2013. május 19., vasárnap

Kottarashky

Úgy két éve találtam rá erre a névre az A38 programfüzetében. A rövid leírás szerint az ifjú bolgár zeneszerző meglepő könnyedséggel elegyíti a balkán népzenét a jazz és az elektronikus zene elemeivel, ami nekem éppen elég volt arra, hogy kicsit jobban utánahallgassak. Sajnos végül a koncertre nem jutottam el,  viszont a gépem lejátszójában azóta is nagyon kedvelt szereplő. Tipikusan az az eset, amikor az ember véletlen megtalál valami igazán értékeset a zene végtelennek tűnő, sokszor igen sekélyes tengerében.

Nemrégiben a kíváncsiság a kedvéért felnéztem az akkor felfedezett Opa Hey! című album kiadójának honlapjára, hátha azóta megjelent valami új anyag, és ismét szerencsével jártam, ugyanis tavaly májusban kiadták az új, Demoni című albumukat, amely a várakozásaimnak megfelelően az előző lemez kijelölte irányban haladt tovább, talán egy kicsit jobban az élő zenére koncentrálva.
Az első albumban ugyanis pont az tetszett annyira, hogy az itthon is megszokott etno jazzes  zenei fogások mellett Kottarashky az elektronikus zenében és a hip-hopban alapnak számító sample-ezést zseniálisan használja. A sodró lendületű balkáni ritmusokra épített dalokban hangszeren játszott ismétlődő groove-ok és népi énekfoszlányok hallhatóak, amelyektől összegészében a zenék hihetetlen szép és gazdag textúrát kapnak.
 A különbség a két album között azért igen finom, mármint ami a hangzást illeti, de azért első hallgatásra is észrevehető. Mi sem példázza ezt jobban, hogy míg az első lemezen kizárólag csak ismétlődő énekhang minták hallhatóak, addig a másodikon már összefüggő szöveggel előadott dal (Put a blessing on) is szerepel.
Összességében mindkét album a maga nemében egyedi, igazi zene csemege, amit bátran ajánlok hallgatásra mindenkinek, nem csak azoknak akik az egyébként a már vagy tíz éve divatos balkáni zenei hullám kedvelői.
Sajnos aki élőben szeretné hallani őket, azoknak el kell utaznia valamelyik nyugat-európai fesztiválra, mert Magyarországon előreláthatólag nem fognak játszani. Addig pedig itt vannak az általam összegyűjtött dalok album szerint csokorba szedve.

Opa Hey
Demoni

tom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése