Szóval tartoztam magamnak egy ilyen valamivel. Talán leginkább a mixtape nevet érdemli ki, mert semmi extra nincs benne, csak beatmatching és sima crossfade a dekkek között. A program, amivel csináltam végtelenül primitív, és azért is nem piszkáltam meg semennyire sem a dalokat, mert 1. nem értek én ahhoz eléggé, 2. laptop DJ-zés volt ez a javából és csak egy egerem volt arra, hogy valamennyire sikerüljön összeilleszteni őket. A hangerő mint látható igen változó, ez az alapanyag különböző minőségének tudható be és annak hogy nincs abszolút hallásom - még a hangerőt illetően sem.
Jó hallgatást:
Ami miatt tetszik ez az egész és megosztom veletek:
Jók a számok: ezek tavalyi EP-k, megjelenések kedvenc dalai. Gondoltam jó lenne egy helyen tudni.
Minden itt szereplő szám legálisan és ingyen letölthető: vagy SoundCloudról töltöttem le, vagy kaptam korábban hírlevelet, amiben volt ingyenes elérés a számokhoz.
Így vagy úgy, de élveztem ezzel foglalkozni: felfedezés, hallgatás, válogatás. Bohóckodásnak jó volt, amennyire időm és likviditásom engedi, idővel jó lenne beszerezni egy külső hangkártyát és akkor TimeCode-dal kicsit egyszerűbb lenne a dolgom - vagy nehezebb. Jó lenne ezt minél hamarabb kideríteni. :)
Legközelebb talán old-school hiphop jön. Hasonlóan a fentihez: favágóhoz méltó érzékenységgel összerakva.
Major Lazer visszatérő vendég a blogon, hiszen az első album is nyomot hagyott bennünk. Az utóbbi év(ek)ben módszeresen csepegtetve kaptuk a Diplo vezette Major Lazer EP-ket és klipes megjelenéseket (Original Don, Jah No Partial), és csak vártunk a nagy megjelenésre. Diplo elhagyta, illetve újakra cserélte cimboráit és így hozza a kötelezőt a Free The Universe anyagon. Ilyenkor látszik, ki is az atyja a számoknak, nem tudom, kis ujjból, vagy nagy izzadság árán, de sikerült ismét valami fertelmes ragga dancehall trap basst létrehozni, amely felfalja a táncparkettre tévedőket.
A kollaboránsok között nagy a merítés, legyen az vokális, vagy produceri munka: Yasmin, Flux Pavilion, Laidback Luke, MC Dynomite, Wyclef Jean, The Partysquad, Bruno Mars, Skream. Diplónak nem lehetett nehéz összeszedni őket. Ugyanolyan szerethető anyag lett ez, mint Guns Don't Kill People... Lazers Do.
Masszív adag basszusok, továbbra is indulószerű iramok és nyugtató, levegővételre időt hagyó, már-már melódiák váltogatják egymást.
"Our first album was the intro; on the second album, we jumped into space… I don’t know why but the story should come along soon." - Diplo a Beatport interjújában.
Itt egy lejátszási lista az újdonságokból:
Trekklista (a konkrét közreműködők most kimaradtak, mert nagyon sokan voltak):
Mashup the Dance - a LEGJOBB!
You're No Good
Get Free
Wind Up - hamisítatlan Major Lazer, amiért anno megszerettem. :)
Úgy két éve találtam rá erre a névre az A38 programfüzetében. A rövid leírás szerint az ifjú bolgár zeneszerző meglepő könnyedséggel elegyíti a balkán népzenét a jazz és az elektronikus zene elemeivel, ami nekem éppen elég volt arra, hogy kicsit jobban utánahallgassak. Sajnos végül a koncertre nem jutottam el, viszont a gépem lejátszójában azóta is nagyon kedvelt szereplő. Tipikusan az az eset, amikor az ember véletlen megtalál valami igazán értékeset a zene végtelennek tűnő, sokszor igen sekélyes tengerében.
Nemrégiben a kíváncsiság a kedvéért felnéztem az akkor felfedezett Opa Hey! című album kiadójának honlapjára, hátha azóta megjelent valami új anyag, és ismét szerencsével jártam, ugyanis tavaly májusban kiadták az új, Demoni című albumukat, amely a várakozásaimnak megfelelően az előző lemez kijelölte irányban haladt tovább, talán egy kicsit jobban az élő zenére koncentrálva.
Az első albumban ugyanis pont az tetszett annyira, hogy az itthon is megszokott etno jazzes zenei fogások mellett Kottarashky az elektronikus zenében és a hip-hopban alapnak számító sample-ezést zseniálisan használja. A sodró lendületű balkáni ritmusokra épített dalokban hangszeren játszott ismétlődő groove-ok és népi énekfoszlányok hallhatóak, amelyektől összegészében a zenék hihetetlen szép és gazdag textúrát kapnak.
A különbség a két album között azért igen finom, mármint ami a hangzást illeti, de azért első hallgatásra is észrevehető. Mi sem példázza ezt jobban, hogy míg az első lemezen kizárólag csak ismétlődő énekhang minták hallhatóak, addig a másodikon már összefüggő szöveggel előadott dal (Put a blessing on) is szerepel.
Összességében mindkét album a maga nemében egyedi, igazi zene csemege, amit bátran ajánlok hallgatásra mindenkinek, nem csak azoknak akik az egyébként a már vagy tíz éve divatos balkáni zenei hullám kedvelői.
Sajnos aki élőben szeretné hallani őket, azoknak el kell utaznia valamelyik nyugat-európai fesztiválra, mert Magyarországon előreláthatólag nem fognak játszani. Addig pedig itt vannak az általam összegyűjtött dalok album szerint csokorba szedve.
Tegnap voltunk a Müsziben, ahol Pincés Jocó mutatott egy hangokra épülő művészeti projektet, ami után úgy gondoltam, nem olyan egyedüli ez a megoldás: A projekt címe Years volt, a lényege pedig, hogy egy lemezjátszó tányérjára egy kivágott fa évgyűrűkel teli korongját tették, a felvevő/átjátszó egység pedig egy zongorára kötött szoftver olvasófeje volt. amely lejátszotta a fa éveit.
Ez alapján két-három meghatározó tényezőből indultam ki:
van egy forrás, ami töredék (legyen ez akár zenei hang, akár egy fa darabja)
a darabokat összeállítva zenei hangokat & ütemeket kapunk.
(+1: Valahogyan a vinil lemezekre terelődik a hangsúly)
Szóval figyelembe véve a fentieket, "gyorsan" összeszedtem olyan művészeti produktumokat, amelyek hasonlóak, vagy a fenti pontokból indulnak ki. Természetesen egyik sem fedi egymást teljesen, de majd látható egy bizonyos ív a gondolatmenetemen.
Tatlin - Blank Music:
A többihez képest ez a legminimalistább projekt. Annyira, hogy ehhez nem tudok elérést adni, de a lényegét el tudom mondani: Tatlin fogta a bakelit lemezek végén lévő sávokat, amikor már csak sercegés hallható, ezeket digitalizálta, majd fokozatosan egymásra építette, végül pedig egy mediális csavarral ezeket az üres és lemezek végén lévő hangokat bakelitre vágta - így az addig csak valaminek a végét jelentő sávok főszereplővé váltak. Egy bakelitnyi példányom nekem is van belőle, igen jól serceg.
JViewz playing Teardrop on vegtables:
Zöldségek mint hangszerek és áramkört lezárók. Van egy átalakító, ami az elektronikus jeleket billentyűs jelekké alakítja. Minden zöldség egy egy hang lesz, aztán elszabadul a "pokol"!
A szőlő és a gomba a kedvencem.
Jun Fujiwara - Re:Sound Bottle
Díjnyertes darab egy japán tervezőtől. A lényege, hogy az üvegben lévő felvevő és keverő nemcsak tárolja a felvett hangfoszlányokat, hanem miután kinyitjuk a palackot, egy előre beprogramozott ütem szerint le is játsza őket. Ami hihetetlenül laza, hogy ha bezárjuk az üveget és újra kinyitjuk, akkor egy újabb variációt kapunk.
Ez itt a fenti Re:Sound Bottle második mixe, amikor már a néppel is megismertették a palackot egy parkban. Más ütemeket is hallhatunk, bár nekem az első jobban bejött.
Mondani sem kell: lvl ASIAN!
Bartolomäus Traubeck - YEARS
Pincés Jocó ezt mutatta tegnap. Fent le is írtam a lényegét: fakorong, évgyűrűk & csomók, jelátalakítás, zongora, eredmény.
Ishac Bertran - Analog Vinyl Sampling
Én ezzel találkoztam legelőször: a srác vinil-lemezekből vág ki darabokat és ragasztja be egy másik lemezbe, hogy pár másodperces samplingeket hozzon létre.
Christian Marclay
A fenti videó kommentjei között volt Christian Marclay neve, aki mondhatni megcsinálta a fenti cuccot, csak avantgárdabb módon.
Lemezvágás, -fúrás, agybiztosíték-kivágás amit akarsz.
A dokumentumfilm végén lévő geg magáért kiáltott.
Yonderboi & Vodafone - Hangtérkép
Nem tudtam eldönteni, hogy berakjam-e a válogatásba Yonderboi és a Vodafone közös projektjét. A Hangtérkép egy országos reklámkampány volt, ahol hangokat lehetett beküldeni, amiből később Yonderboi zenét készített és elő is adta azt - hogy a reklámos vonalat egyáltalán ne említsem. A projekt ötlete nagyon erős volt, a kampány számadatai azonban a Vodafone-t szerintem nem elégítették ki.
Az utolsó videót és egyórás sessiont meghallgatva azért érezhető, mi volt a vezérfonál: zajok, amiből zene lesz. Azonban míg az előzőekben maga a felfedezés a lényeg, vagy a médiumváltás, addig Yonderboi-nál már a szórakoztatás áll a fókuszban, ezért a hangok, zajok háttérbe szorulnak. A fellépésben előre haladva az eredetileg zeneként létrehozott dallamok, vokálok átveszik a szerepet az eredeti koncepció felett. Nem rossz ez sem, sőt, hatalmas vállalkozás, de a lényeg nem az, mint az előző művészeti projekteknél - bár nem kizárt, hogy a reklámügynökség ötletelésén a fenti videók némelyike felbukkant.
Jefe
Ui.:
Örülök, hogy rátaláltam Christian Marclayra, mert így megtudtam, hogy sosincs új a nap alatt, egyszerűen a dolgok felhasználása, bemutatási/befogadási közege más: Marclay készített olyan videókat, hogy rengeteg film bizonyos jeleneteit összevágta (pl. telefonfelvételek, az órák állásai...) - hasonlóan Pálfi György Final Cutjához.
Múlt héten megnéztük az ill Manors filmet. Nekem nagyon bejött. Valami visszaköszönt az Isten városából - városi gengszterek, illetve istennek akarni tűnő gyerekek/srácok egy nagyvárosban.
A film elég erőszakos, és nem is erről akarok beszélni, de abszolút tessék megnézni.
Ami igazán érdekes, hogy a filmet Ben Drew írta és rendezte, aki más néven Plan B-ként rappel már egy ideje - illetve polgári nevén színészkedik is. Innentől kezdve nem kérdés, hogy a filmzene autentikus-e. Fura dolog ez, hiszen a filmzene tk. komponált, direkt erre az alkalomra íródott, de nem instrumentális darabokról, hanem velejéig szövegközpontú rapről van szó. Ritka eset, de a zene konkrétan leírja, mi történik a filmben, illetve sztem nem sok filmzene van, ami szövegében a film narrációjának szerves része (de javítsatok ki). Az ill Manorsban az egyes szereplők múltját nem pusztán egy retrospektív montázzsal jelenítik meg, hanem a hozzá tartozó zenében Plan B és barátai elrappelik, miről is van szó. És innentől kezdve a film képe tk. a zenei anyag klipjévé válik. (Az már a mi bajunk, hogy néha annyira hadarnak és brit kiejtéssel szólnak hozzánk, hogy ha nem figyelünk, akkor lecsúszhatunk a szereplők egymás közti kapcsolatáról, viszonyaikról).
Na, de kicsit vissza a zenéhez: Plan B sokakkal kollaborálva hadarja el a zenéket, melyek hamar a lejátszó állandó vendégeivé válnak.
Megjegyzem, a film főszereplői maguk is MC-k. Az Aaront játszó Riz Ahmed/Riz MC-nek anyagai jelentek a Tru Thougths kiadónál. És ha egy ekkora és annyi minőségi zenét kiadó stúdióról van szó, az azért előrevetíti, hogy csak ért valamicskét a zenéhez a srác. Riz MC YouTube-ját itt éritek el. Mindezek ellenére Riz elsősorban színészi karrierjét egyengeti - az adatlapok tanulsága szerint.
A másik főszereplőnek, Ed Skreinnak szintén van MC-s vonala, sőt, úgy látszik zeneileg ő a népszerűbb, mert a források szerint már dolgozott együtt a Foreign Beggarsszel és az Asian Dub Foundationnel is. Filmes ügyben pedig a Trónok harcának harmadik évadjában ő lesz (vagy már játssza is, nem tudom) Daario Naharis, bárki is legyen az.
Szépen kirajzolódik itt a sztori: Ben, Riz és Ed haverok, sokat zenélnek és mindenki színészkedik is. Most Ben megcsinálta a filmjét, naná, hogy ott a helye a többieknek is - tök jogosan.
Az viszont, hogy az ill Manors zenéjében viszont éppen a két főszereplő nem rappel? Mindenki döntse el maga, hogy ez szerencsés, vagy inkább sajnálatos.
A film trailere:
Szokás szerint csináltam egy lejátszási listát a szerintem legerősebb dalokból, itt éritek el, nyomás és klikk a play all gombra:
Trekklista: az összes előadó értelemszerűen Plan B
Ui.: Miután több mint egy órája írom ezt a bejegyzést és megfelelően szerteágazó lett, most láthatjátok, hogyan történik egy zenei digging, és miért van kevesebb bejegyzés mostanában. Az internetnek hála ha valami édekel és meg akarok róla tudni vmit, az olyan, mintha egy darázsfészekbe nyúlnék: ha megpiszkálom, az egész a nyakamba zúdul.
Semmilyen (ál)szakértő szövegem, vagy véleményem nincs a Daft Punkról. Bevallom nem ismerem őket jobban, mint amit a rádióból hallani. Illetve egy 2000 eleji francia elektronikus zene válogatáslemezről sokat hallgattam a Musique szám lounge verzióját, de kb. ennyi. Talán direkt, vagy szerencsémre, de elkerült a hype, ami az új kiadást jellemezte - azt is a Nestonról hallottam.
De ha már kijött az új albumot megelőlegező szám, a Get Lucky, akkor szokás szerint mutatok valami újat.
Előbb itt van az eredeti, francia robotfunk. Ügyes, jó a kollaboráns választás is: Pharrel Williams és Nile Rodgers.
Mint remix-freak, jöjjön a lényeg, két újragondolás:
Az első iamyank munkája: ami egy néhol glitch hopba hajló trap remix - Yank szólj, ha túl rosszul gondolom! :) Bevallom, elsőre nem jött be, de hamar szeretett verzióvá nőtte ki magát.
A második pedig egy kötelező ghetto-funk, break átgondolás WBBL-től. Ő is hozza a szokásos minőséget.
Fashawn Boy Meets World albumavérbeli hip-hop. Olyan, mint Tarantino mozijai: csipeget innen-onnan, aztán hozzáteszi a.magáét.
Értelemszerűen van itt egy fiatal szöveggyáros srác, aki bár nagyon jó szövegeket írt, de igazából mit sem ért volna az igyekezet az Emanom nevű hip-hop duó egyik tagja nélkül. Exile volt ugyanis a producere ennek az albumnak és ha belehallgattok a számokba, akkor fel fog tűnni, mennyire erős instrumentális vonala van az egész anyagnak; nézzetek sztereotipnak de nem tudom elhinni, hogy valaki 21 éves korára nemcsak hogy ilyen méretű zenei ismertséget halmozzon fel, de ilyen kreatívan ezt fel is tudja használni.
Van itt minden: Curtis Mayfeldtől kezdve The Doorson át egészen a kortárs New York-i eletcro-rockig minden; de főleg a 60-70-es évek funkja és a billentyűs kompozíciók a meghatározóak. A Boy Meets Worldöt 2009-ben adta ki Fashawn, amikor 21 éves volt - szóval a srácnak egy időre magasra rakták a lécet.
Tracklista - itt azt is láthatjátok, hogy a számoknak milyen felmenőik voltak (forrás: www. whosampled.com)
Love - ez volt az első szám, amit hallottam Fashawntól, egy bonafidezine guest mixben bukkant fel - szóval ez volt a katalizátor, hogy szétnézzek a háza táján. Az eredeti pedig a New York-i electronikus rockduó, a Ratatat Loud Pipes-ja.
